Ugyanolyan unalmasan telt az a nap is, amikor az egész elkezdődött. Azonban az unalom csak addig tartott, amíg Ő meg nem jelent. Mert ahogy belépett azon a hatalmas, arany kapun minden megváltozott.

*

Életemben nem találkoztam még Vele azelőtt, mégis olyan volt, mintha mindig is ismertem volna. Határozott, mégis könnyed léptekkel indult el a táncolók sokaságában a lépcső felé, oda ahol én is voltam. Hirtelen felvetődött bennem, hogy hátha felém tart, s ekkor akaratlanul is elmosolyodtam egy pillanatra. De aztán beláttam, hogy ez lehetetlen, s visszatértem korábbi unalmas arckifejezésemhez. Nekidőltem a falnak miután elvettem egy pohár italt, s nekidőltem a falnak. Közben Ő eltűnt. Furcsa. Általában nem érdekel semmi, pláne nem egy ilyen unalmas bálon, ahova mindenki csak azért jár, hogy megmutassa milyen új ruhákat, ékszereket szerzett az utolsó bál óta, a házigazdát pedig az a szerencse éri, hogy megmutathatja hogyan újította fel kastélyát –másképp nem nagyon lehet nevezni a mérete miatt- a legutóbbi bál óta. S, hogy én minek járok ide? Az még számomra is rejtély. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy itt, az emberek között találhatok valami számomra érdekes dolgot. És most találtam is. Őt. Most már nagyon kezdett érdekelni, főleg, mivel nem találtam és nem sok olyan ember van, aki előlem el tudni rejtőzködni, de Neki sikerült. Egyre jobban kezdtem keresgélni, hátha megpillantom és rá jövök vajon ki lehet Ő, a fal támasztását is abbahagytam és elindultam tenni egy kört ebben a hatalmas teremben. Sajnos azonban nem sokáig jutottam, ugyanis belefutottam néhány ismerősbe, akik kapva az alkalmon odainvitáltak asztalukhoz. Éppen vitáztak valamiről és engem is bele akartak rángatni. Ennyi volt, amit felfogtam, ugyanis, akkor hirtelen megpillantottam őt és mielőtt gondolkodni tudtam volna:

- Bocsássanak meg egy pillanatra!- mondtam és elindultam arra, amerre Ő is tartott.

Követtem őt. S csak mentünk, Ő előttem és én utána. Ő egyszer sem pillantott hátra, csak ment előre, olyan határozottan, mégis légies, ahogy a kapun is belépett. Azt se tudtam, hogy hol vagyok, hogy jutottam ide, min keresztül mentünk, csak azt vettem észre, hogy már a szabadban vagyunk egy gyönyörű kert bejjáratánál vagyunk. Legalábbis gyönyörű lehetett, mivel amennyit láttam belőle az tele volt szép piros rózsákkal. A bejárat egy boltív volt, és a kertet sűrű sövény vette körbe. Ő megállt végre és nekitámaszkodott a boltívnek. Közelebb mentem és akkor észrevettem, hogy van valami írva rá, azonban azt nem láttam pontosan, hogy mi a sötétség miatt. Miközben én megpróbáltam elolvasni a feliratot Ő megfordult és egyenesen rám nézett.

- Velem jössz? – kérdezte, s a hangja is olyan ismerősnek tűnt, mint ahogy ő is, mégsem tudtam őt hova tenne. Egyre inkább az az érzésem támadt, hogy ismernem kéne, mégsem emlékeztem rá. Csak álltam ott és bámultam rá, mivel fel sem fogtam a kérdését.

- Tehát akkor velem jössz vagy maradsz ezekkel az emberekkel itt? – tette fel újra a kérdését azon a gyönyörűn csengő hangján és felém nyújtotta kezét.

Én szinte gondolkodás nélkül nyújtottam a kezem, hogy megérinthessem az övét, s magam sem tudom miért igent mondtam. Ő megfogta a kezem gyengéden és magához szorított. Ez is ismerősnek tűnt. Felnéztem rá, mivel nem sokkal, de magasabb volt nálam. S amint tekintetem találkozott az övével, az ajkaink is találkoztak.

*

Ezután nem emlékszem semmire. Valószínűleg elájulhattam és Ő hozhatott ide, akárhol is legyek. Egy sötét szobában voltam, ahol épp, hogy csak pislákolt egy gyertya nem messze tőlem az asztalon. Én az ágyban feküdtem, s onnan néztem szét. Túl sok minden nem volt ebben a szobában az ágyon és az asztalon kívül. Csak egy nagy szekrény tele kis fiókokkal, mellette egy tükör, s az asztal mellett egy szék. Épp, hogy szétnéztem ebben a sivár szobában Ő belépett az ajtón. Néztem ahogy bejön betesz valamit a szekrény egyik fiókjába, majd felém fordult. Tekintetünk újra találkozott és hirtelen mintha egy emlék rémlett volna fel bennem Vele kapcsolatban, de túl homályosan, így csak arra jöttem rá, hogy ismernem kéne. Ennek hatására végre feltettem a legfontosabb kérdést, ami már azóta foglalkoztatott, hogy megláttam őt:

- Te… ki… vagy? – nyögtem ki a szavakat rekedtes hangon. Ekkor vettem észre, hogy korábban mikor bejött letett egy pohár vizet is az asztalra. Azt hiszem tudta, hogy szükségem lesz rá.

- Az nem fogja oltani a szomjadat. – És igaza volt, ugyan éreztem, hogy a torkom már nincs kiszáradva, mégis szomjas voltam, s nem értettem miért. – És tudnod kéne már, hogy miért nem.

- De nem tudom – válaszoltam neki, kissé mérgesen. Én is éreztem mióta csak emlékeim vannak, hogy van valami fontos dolog amire nem emlékszem. S mikor ez eszembe jutott akaratlanul is mérges lettem, s egyben szomorú is. Ő azonban lehet, hogy segíthet betölteni ezt az űrt az emlékezetemben. – Te tudod a választ. – mondtam kijelentve, mintsem kérdve.

Azonban ő nem felelt. Odament a szekrényhez és kivett belőle valamit. Nem láttam, hogy mit, de nem lehetett valami nagy, ha el tudta rejteni. – Mondd el kérlek! – kérleltem, de ő úgy tett, mintha meg sem hallotta volna és elindult felém.

Odahajolt hozzám és ujjaival megérintette az arcom, a világ elkezdett homályosodni, megszólalni se bírtam, de úgy láttam őt nem zavarta.

*

Mikor újra visszanyertem az eszméletem, úgy éreztem mozog a föld, aztán rájöttem, hogy nem a föld az ami mozog, hanem én. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy Ő visz az ölében. Nem gondoltam volna, hogy elbír, s eszembe jutott, hogy első találkozásunkkor is ugyanezt gondoltam róla, amikor még nem tudtam, hogy ő is közénk való. S abban a pillanatban, hogy ez a gondolat átfutott az agyamon minden világos lett. Rájöttem mi az amire nem emlékeztem, hogy ki Ő, hogy hol vagyunk és hogy mik vagyunk. Elmosolyodtam. Mivel arra is rájöttem, hogy mért vonzott annyira Ő. Első találkozásunkkor sem volt közömbös számomra, de most már értettem miért követtem őt a bálon. Hiszen ő és én egymáshoz tartozunk és így van ez mióta csak találkoztunk. S ez már nagyon régen történt. Akkor váltunk mind a ketten halhatatlanná. Átöleltem, s hagytam, hogy vigyen, már tudtam hova visz. A Forráshoz, amiből bizonyos időközönként innunk kell, hogy megőrizhessük testünk fiatalságát, mivel halhatatlanságot kaptunk, így a testünk attól még öregszik, csak meghalni képtelen.

Oda értünk a Forráshoz, ami egy szökőkúton keresztül jön a felszínre, lehetővé téve, igyunk belőle. A szökőkút közepén egy szobormaradvány volt, valamikor egy szép szobor állt itt, de már nem emlékszem, hogy nézett ki. Hiába nem is fogok rá emlékezni, utoljára 300 éve jártunk itt. Jobban szétnéztem, s rájöttem, hogy nem csak a szoba olyan üres és nem csak a szobor olyan romos. Igaz volt ez az egész házra. Rég nem járt itt senki. Ittam a vízből és éreztem, ahogy feltölt energiával. Ő már valószínűleg ivott azelőtt, hogy eljött volna értem.

Felálltam és a fülébe súgtam: „Szeretlek!”

Ő végre elmosolyodott és visszasúgta: „én is”. De rég láttam már őt mosolyogni. Már csak ezért is megérte kimondani ezt az egyszerűnek tűnő, mégis oly nagy jelentőséggel bíró szót, s megcsókoltam. S közben arra gondoltam, hogy remélem soha többé nem vesztem el ezeket az értékes emlékeket azokról a napokról, amiket együtt töltöttünk és fogunk tölteni. Nem akarnám elfelejteni Őt, ki egyet jelent számomra az élettel. Nélküle talán nem is élnék igazán.

*

Egy jó dolog azonban mégis volt az amnéziámban. Rájöttem jól döntöttem, mikor a halhatatlanságot választottam Vele, a halandó lét helyett.

_______________________________________________________________________________________

Ez a történet teljesen kitalált,bár asszem ezt nem kell mondani. Útban a Balaton fele találtam ki, félálomban. És hát elég erősen hatott a történet hangulatára az akkor hallgatott zene, aztán még felejtettem is belőle, így nem lett olyan jó, mint amilyennek először elképzeltem, meg amúgy se vagyok író.

Ha esetleg elolvastad, akkor kommenteld már meg, hogy tetszett-e. Bár nem hinném, hogy lenne olyan. Nem is azért raktam fel, hanem mert fel akartam rakni.

Ja és ötleteket várok a címet illetően…

Nem akarok túl sokmindent mondani a részek tartalmáról, mert én sem szeretem, ha előre lelövik nekem a “poénokat”. Amennyit meg írni akartam róla, azt megtettem az elöző postomban… Ráadásul nem hinném, hogy bárki elolvassa ezt… XD Mint ahogy az elözőt se sokan olvasták…

Na de mindegy… Amúgy is fáradt vagyok, mert nem hagytak aludni és ez a

feliratozás többet kivesz az emberből mint gondoltam. Na de remélem, hogy amint belejövök nem tart majd 4-5 órába egy rész elkészítese… ^^”

Na most már tényleg elég belőlem… Jöjjön végre a lényeg (ami természetesen nemsokára felkerült az AA-ra is)

A részek felirata, ami az [a-e] változathoz van időzítve (nem hiszem, hogy máshoz átidőzíteném… szóval akinek nem jó, annak ajánlom az MPlayert és mikor elindult akkor az Y és a G billentyűkkel való játszást ^^):

Cheeky Angel 1-2 felirat

Avagy, ha minden igaz megalakul a Linacska Fansub (egyenlőre még csak én vagyok)… És bele is kezdek rögtön egy régen kinézett animébe a Cheeky Angel-be…

A teljes történetet még én sem tudom, mert még nem néztem meg… Az egyik barátnőm mesélt nekem róla és megtetszett.

Tehát: adott egy fiú, akit 9 éves korávan lánnyá varázsolnak… És csak a legjobb barátnője, Miki tudja az igazat. 6 éve él már lányként, természetesen megőrizve fiús szokásait. Közben pedig vissza akar változni, vagy mégsem? Rengeteg időt töltött el lányként és lassan már lányként is kezd viselkedni (leszámítva a verekedést és a watashi helyett az ore használatát), ezért már ő maga sem biztos benne, hogy vissza akar-e változni. Főleg mikor megjelenik Souga, akit az első részben kétszer le is aláz. A rész végén pedig Souga meg akarja őt csókolni.

Ennyit az animéről… Lehet, kicsit hülyén fogalmaztam és/vagy nem elég érthetően, de ez azért van, mert még én sem ismerem az animét rendesen.

A lényeg… ha semmi nem jön közbe, akkor a héten meg lesz az első rész és felrakom ide… aztán majd az AA-ra is felkerül rá 1-2 napra…

Ennyit akartam… Ha esetleg vki már belekezdett szóljon… mert akkor abbahagyom, mivel lehet, hogy kezdőként nem egy ilyen hosszú sorozatot kéne bevállalnom. Ezért is nem garantálom előre, hogy befejezem. Meg hát a történettől is függ. De ha csinálom, akkor a tempó attól fo függeni, hogy a suliba mennyit kell tanulni. Mert pl: a belső vizsgám környékén tuti nem lesz egy sem…

Egy kis ízelítőnek itt az openingje (ami hát nem a legjobb, de az anime se mai…)

Avagy Linacska újabb érdekes Death Note-tal kapcsolatos videókat talált a youtube-on… és mivel írni már nincs kedve(pedig ötlete és témája már nem is egy van), ezért azok közül rak be párat… ^^ Ja és amúgy rettentően lusta is… ^^”

Tehát az első az egyik kedvenc DN zenémre összevágott AMV:
Bloo’s Musical Domain Of Kira

A második az egy meglepi… ^^ kis angol tudás szükséges hozzá, de nem vészes…

No Heaven No Hell

A 3. meg annyira sz@r, hogy az már jó… XD

Death Note Parody

A következőhöz már kicsit több angol tudás kell vagy esetleg japán, hogy teljesen élvezhető legyen… vagy csak jó memória… ^^

DeathSponge NotePants

És még egy utolsó… Ami nem is olyan vicces inkább csak a zenéje… ^^

Death Note Funny Parody Song

Hát igen… a tanárok sosem unják meg, ha a lecke feladásáról van szó… Már megint fogalmazást kellett írnom… és ha már ennyit dolgoztam vele, úgy gondoltam ki is teszem, hiszen, megint sikerült belekevernem egy kis animés/mangás témát bele… (Nem is én lennék, ha nem tenném XD)
Tehát a kérdés: Olvasni jó? és egy Linacska-féle válasz (megj: úgy olvasd, hogy ez elvileg egy beadandó fogalmazás):

Igen. Bár a mai világban egyre kevesebbet olvasunk a tévé és az internet elterjedése óta, mégis még mindig jelentős szerepe van a nyomtatott könyveknek is. Igaz, az egyre gyorsuló világunkban, ami az információ minél gyorsabb eljuttatására törekszik, sokkal könnyebb az interneten rákeresni adott dolgokra és nem pedig órákon keresztül könyveket bújva a végén eljutni a kívánt információhoz. Arról nem is beszélve, hogy sokkal gyorsabb és kevesebb energiát esetleg pénzt igényel, ha nincs meg az adott témáról szóló könyvünk. Azonban én még mindig azt mondom, hogy olvasni jó. Hogy miért? Mert van, amit csak olvasás révén tehetünk magunkévá, és van amit csak olvasás közben élhetünk át. Erre remek példa a szókincs bővítése is. Ugyanis az az ember, aki rendszeresen olvas jóval nagyobb szókinccsel rendelkezik, mint a nála kevesebbet olvasó társai, és nem csak nagyobb lesz a szókincse, de ezáltal művelődik is. Az olvasás által ugyan rengeteg új ismerethez, információhoz juthatunk el, de nem csak ezért jó olvasni. Remek kikapcsolódás is. Vegyük csak példának Harry Potter regényeket, nem hiába lettek olyan sikeresek, hogy annak idején, mikor megjelent egy új rész, a rajongók már a bolt nyitása előtt hosszú sorokat alkottak, s volt, aki ott is éjszakázott, hogy minél hamarabb megkaphassa szeretett könyvének várva-várt folytatását.

Olvasni mindenképp jó. Rohanó világunkban azonban egyre kevesebb idő jut akármire is, nem, hogy olvasni. Főleg, mikor az adott történetet megnézhetjük filmben, hiszen ma már szinte minden említésre méltó könyvből létezik valamiféle feldolgozás. Így sokan, még ha akarnának se nagyon tudnak mélyebben elmerülni egy-egy könyvben és hacsak nem diákok és nem éppen valamelyik szünetüket szánják rá, akkor nem végeznek egyhamar az adott könyvvel. Sajnos most velem is hasonló a helyzet, ugyanis belekezdtem több, mint egy hónapja a Takami Kósun Battle Royale című művébe, de akármennyire is tetszik nem nagyon tudok vele haladni időhiány miatt. A másik hátulütője az olvasásnak –bár ez inkább író- és könyvfüggő – hogy néhol nehezen érthető a szövegük, esetlegesen, előzetes ismeretek nélkül nem teljesen érthető és ezáltal élvezhető az adott könyv. Ilyen művekkel általában a szépirodalomban szoktam találkozni, de az ilyen könyveket nem szeretem annyira az érthetetlenségük miatt vagy egyszerűen csak nem keltik fel eléggé az érdeklődésemet. Főleg, mivel én általában az olyan könyveket szeretem, amiknek a története valamiképpen természetfeletti, vagy csak nem megszokott. Ugyan én legtöbbet mangákat szoktam olvasni, amik japán képregények, de nem szabad a képregény szó miatt elítélni. Hiszen ezek egyáltalán nem hasonlítanak az általunk és általában minden nyugati számára megszokott amerikai képregénystílusra. A japán képregények ennél sokkal többek, rengeteg létezik belőlük és némelyik már akár egy-egy szépirodalmi mű szintjére is felemelkedik, azzal a különbséggel, hogy itt a szöveg mellé kép is társul, ami még jobban kifejezi az író mondanivalóját. Nem ritka az sem, hogy egy átlagos történetben egy-egy filozófiai elmélkedés található, amit az író szereplőivel mutat be és jellemez. Az ilyen történeteket leginkább a polifonikus regényekhez tudnám hasonlítani. Ilyen például a hazánkban is megjelent Death Note című manga, amiben az író, a szereplők által azon elmélkedik, hogy egy új és jobb világ megalkotása érdekében az ’jó’ emberek számára, meg szabad-e ölni a bűnözőket. Hasonló az alapfelállás, mint a nemrég általunk tanult Bűn és Bűnhődésben. Adott egy fiatal zseni, középiskolás diák, egy kicsit több igazságérzettel, mint ami egy átlagembernek megadatott és egy nap lehetősége nyílik rá, hogy nyom nélkül elintézhesse a bűnözőket, és ezáltal egy megtisztítsa a világot. Az ellenérveket a folyamatos bűnözőhalálozások okát felderítő nyomozó csoport képviseli, akinek egyik tagja az imént említett főszereplőnk apja. A csapatban találhatók azonban mindenféle emberek, egy hasonló személyiségű zseni, egy minden szempontból átlagosnak és kissé szórakozottnak mondható ember és még páran. Ezzel a megoldással azonban nem csak két oldalról ismerhetjük meg az ’eszmét’, hanem például egy átlagember szemszögéből, hogy ő hogyan látja.

Az olvasás véleményem szerint, ha nem is mindenképpen, de túlnyomóan pozitív értékként tüntetendő fel. S, ha valaki azt állítja, hogy olvasni unalmas és csak időpazarlás, akkor ajánlom olvasson el egy-két – az ízlésének megfelelő – könyvet és csak azután ítélkezzen, miután megtapasztalta milyen érzés is elmerülni egy könyvben olyan mélyen, hogy a körülötted lévő világ is megszűnik arra az időre létezni és mintha még az idő is megállni látszana.

]]> http://linacska.wordpress.com/2009/02/23/olvasni-jo/feed/ 2 Linacska http://linacska.wordpress.com/2009/02/07/bakugan-ujabb-anime-a-cartoon-networkon/ http://linacska.wordpress.com/2009/02/07/bakugan-ujabb-anime-a-cartoon-networkon/#comments Sat, 07 Feb 2009 15:18:10 +0000 linacska http://linacska.wordpress.com/?p=359 ]]>

Valószínűleg nem sokan hallottak erről az animéről… ami azt illeti először én is csak tegnap, mikor reklámozták a TV-ben… Mivel a Cartoon Networkön fog menni tehát valószínüleg inkább a gyerekkorosztálynak szól, engem mégis megfogott egy kicsit…
Az animéről röviden:
Japán-kanadai animációs sorozat.

2007-ben indult és 2008 márciusában ért véget… Tehát szinte most ért véget, ahhoz képest, hogy Mo-n is adni fogják egész új.

51 részes

A története pedig röviden(az esetleges hibákért elnézést kérek, mivel angolról fordítom nem biztos, hogy 100%-os):
Egy nap, az egész világon, kártyák hullottak le az égből, és ezeket a gyerekek felszedték. A kártyáknak különböző karaktereik, környezetük és erejük van. A gyerekek egy népszerű játékot alkottat belőlük, nem tudva, hogy ezekkel a kártyákkal valójában egy Vestoria nevű alternatív világnak üzennek. A gyerekek az egész világon játszották ezt a játékot, míg 6 gyerek ki nem állt: Dan, Marucho, Runo, Shun, Julie and Alice. A szörnyeket “Bakuganok”-nak hívták, őket pedig a “Bakugan Battle Brawlers” (Mivel nem nagyon tudom mit fognak a magyarosításnál használni egyelőre így marad) néven ismerték.
Forrás: AniDB

Hasonlóságokat fedezhetünk fel a korábban már a CN-en adott Párbaj mestereivel. Már csak ezért is meg nézem, ha tudom. Meg általában mindig belenézek egy új animébe/mesébe, ha a reklámja alapján megtetszik a CN-en…

Hétköznaponként 16:30 órakor lesz látható… legalábbis ezt mondták a reklámban… és hétfőn (február 9-én kezdődik)

Nemtom, hogy fogom-e nézni már csak az időpont miatt is, mert olyankor nem mindig vagyok itthon… sőt… szinte soha nem érek haza addigra… De ha sikerül elcsípnem egy részt, akkor majd kibővítem ezt a postot a személyes véleménnyemmel is.

Itt az első openingje is, ami elég sokat elárul az animéről, bár nemtom, hogy ezt a fogják-e leadni, de valószínű, mert a Párbaj mestereit is eredeti OP-gel adták, ha emlékeim nem csalnak…

Asszem nem kell sokat erről írni, a cím eléggé magától értetödő… Akinek mégsem lenne, az, annak elárulom, hogy ez a most futó Naruto Shippuuden mostani ending-je. És megint ritka pillanatok egyike, hogy egy anime ending-je jobban tetszik, mint az opening-je, márpedig ez a szomorú helyzet…Vagyis hát, nem annyira szomorú, mert végre rájöttek, hogy nem elég csak az openinget jól megcsinálni és mostanában látom, hogy egyre jobban rágyúrnak az endingekre, ennek azonban néha az a hátránya, hogy az opening minősége romlik… mint most is… Igaz, először a Blue Bird-del az elöző openinggel is úgy voltam, hogy nem nagyon tetszett, de aztán annyira, hogy már szinte visszasírom… (Igaz a Heroes Come Back-ot nem nagyon tudta überelni)… De a mostanit se nézni se hallgatni nem bírom… Mindig áttekerem… De ez az ending… ez annyira hülye… xD… és épp ezért is tetszik ennyire… Valószinűleg sokan nem értenek velem egyet… de nekem nagyon bejön…

És most jöjjön a rosszabbik része… ugyanis képi megvalósítás terén még van mit javítani és most nem arra értem, hogy a rajzolása nem elég szép és részletes…Hanem inkább egyes képi megvalósításokra… pl: mikor Sakuráék táncolnak és hogy is mondjam… van olyan része, amikor inkább olyan, mintha sz@rnának… ^^’ még kicsit kövérek is … aztán még egy csoportkép ugyanezekkel a mozdulatokkal, amikr szintén hasonló hatást nyújtanak… De a legrosszabb a vége lett, amikor Sakuráék szinte már nem is önmaguk… Értem én ezt arra, hogy pl: mikor “NANANA”… megy akkor Sakura, mintha kicsit gonosz arcot mutatna, mint egy gyilkos xD (és ami nem tartozik ide, de sztem én már láttam ezt az arcot valahol, és nem csak az arcot, hanem ezt a jelenetet, tök ugyanígy… hogy megfordul ilyen arccal, márpedig ez lehetetlen, mert pontosan nemtom mikor, de úgy érzem, hogy nagyon régen már láttam… mondjuk nem ez lenne az első alkalom, hogy deja vu-m van vmivel kapcsolatban, de akkor is olyan fura, hogy úgy érzed, hogy már láttad, márpedig kizárt, hogy láthattad… és most térjünk vissza az eredeti témához…) Ez után Ino még elmegy… de amikor Hinata jön… WTF!… olyan mintha PARÓKÁJA lenne?!
Ezt ellensúlyozandó viszont az utolsó kép, ami annyira tetszik… ennél még csak az jobb, mikor a “Let’s do it… do it… do it…”-on éneklik és Narutot összenyomják… az annyira vicces. XD

Na akkor márcsak a videó hiányzik és aki nem tudná (bár kétlem, hogy lenne ilyen, de én már csak ilyen vagyok, imádok egyértelmű dolgokról bezsélni) annak elárulom, hogyha vki rámegy a videóra és mikor bejön a youtube, ott a videó alatt a “watch in high quality”-re kattint, az még szebb minőségben nézheti az endinget…

Az alábbi sorok az Axelero segélyvonalára beérkezett arany köpések gyűjteményéből adnak némi ízelítőt! Nekem tetszettek remélem másnak is fognak…

Júzer: “Kattintok a csatlakozási ikonra. Feljön az ablak, és sohasem tudok felcsatlakozni, pedig mindig a Mégse gombra kattintok.”

HD: “Magyar nyelvű a program?”
Júzer:”Nem tudom.”

HD: “Mit írt be az email címhez?”
Júzer:” 1023 Budapest…”

HD: “Milyen Windóza van?”
Júzer: “Mindjár lehasalok és megnézem.”

HD: “Menjünk be a Saját gépbe.”
Júzer: “Jaj, de ez nem az én gépem…”

Júzer:”Az a problémám, hogy már beszéltem Önökkel korábban is.”

Júzer: “Tudna nekem segíteni, hogy fel tudjak telepedni?”

HD: “Milyen modemje van?”
Júzer: “Jó!”
HD: “Analóg vagy ISDN?”
Júzer: “Laptop.”

HD: “Mi a jelszava?”
Júzer: “A jelszavam? Hát volt egy jelszó, mikor úttörő voltam, de már nem emlékszem rá…”

Júzer(Nő): “Aszt mongya nekem ez az Outluk Varázsló, hogy én vagyok a Tóth Béla!”

HD: “Milyen levelező programja van?”
Júzer: “Kitekintő Gyorsvonat.”
HD: “Az meg miféle?”
Júzer: “Hát az Outlook Expressz.”

Júzer: “Itt alul megjelent két emberke ikonban…”
HD: “Igen az az MSN messenger, az Outlook Express indítja el magától…”
Júzer:” Tőlem????”

Júzer: “Jesszusom! Beszippantotta a CD-t!!”

Júzer: “Az Entert ütni kell vagy írni?”

Júzer: “Start gomb csak az irodai vindózókon van, de nekem otthoni van…”

Júzer: “Most nyertem egy Netquicket és azt szeretném megkérdezni, hogy a 25 órát 1 nap alatt kell elhasználni?”

HD: “Most nyomja meg az OK-ot!”
Júzer(hosszú csend):”…de itt nincs OK…”
HD: “DE, lennie kell.”
Júzer(keres vadul,majd):” …de nincs, kétszer is megnéztem!”
HD: “Rendben, akkor mit lát a képernyőn?”
Júzer:” Jaaa, ott…”

Már rég írni akartam… Elsősorban a Bleach movie3-ról, de mivel ez meghiusúlt, egy fogalmazás miatt, amit holnapra kellett megírni, ezért inkább ezt teszem be… Egyrészt, mert valaki azt mondta, hogy jól sikerült, másrészt meg, ha már ennyit szenvedtem vele (és még fogok is, mert még le kell kézzel írnom), akkor legalább már beteszem az eredetileg tervezett post helyett…

Tehát a téma a Szabadság,  ahogyan én látom… Kicsit talán zavaros lett, de ez betudható, annak, hogy nem sokat aludtam ráadásul még msn-eztem is közbe meg az új Bleach zenék mentek alatta, amiket most töltöttem le és most hallom először (így külön, nem a sorozatban/filmben)
Akkor már csak a fogalmazást kéne beírni ide…

És tessék itt is van:

Szabadnak akkor érzem magam, ha azt tehetek, amit akarok. Ez lenne a legtöbb ember válasza, ha megkérdeznék tőle, hogy mit jelent neki a szabadság. Igaz, ha ezt fogadjuk el a szabadságnak, mint fogalomnak akkor a Földön egy szabad ember sincs. Hiszen, akárhol élünk is mindenhol vannak szabályok, akár írásosak, akár íratlanok, amelyeket be kell tartanunk. Így tehát, ha egy ember attól szabad, hogy bármit megtehet, akkor nincs igazi szabadság. Bár mindenki másként fogalmazza meg, hogy számára mi a szabadság. Vegyük például a mai fiatalokat, akik közé én is tartozom. Mint nekem is nekik is elsődlegesen azt jelenti szabadnak lenni, hogy oda megy és akkor amikor akar, a szülei nem parancsolgatnak neki. És bár mindenki erre vágyik, mikor felnőnek, elköltöznek és megkapják végre az áhított szabadságot nem mindig elégedettek, hiszen, hiába szabadultak meg egyes kötelezettségeiktől, onnantól kezdve még többnek kell megfelelniük és még kevésbé érezhetik magukat szabadnak. Bár ez csak, mint minden más csak nézőpont kérdése. Mert ha azt nézzük, hogy ezek a kötelezettségek szabályok a mi védelmünkre, a mi szabad létünk érdekében van, akkor az a pár áldozat, hogy egy-két dologról lemondunk, már nem is olyan nagy ár azért, hogy életünkben szabadnak is érezhessük magunkat. Tehát olyan, hogy teljes szabadság nincs, de bizonyos korlátok betartásával, megteremthetjük annak illúzióját, és bizonyos ideig valóban szabadnak érezhetjük magunkat. Természetesen ez a szabadság mindenkinek más, mert van aki akkor érzi magát szabadnak, ha egyedül ülhet otthon és hobbijának élhet, valaki pedig elmegy bulizni egyet, mert neki ez egyet jelent a szabadsággal, de ezzel semmi baj nincs, hiszen, az ember különbözőségéből adódik, hogy mindenki mást szeret, és mindenkinek mást jelent a szabadság is.

]]> http://linacska.wordpress.com/2009/01/11/szabadsag/feed/ 2 Linacska http://linacska.wordpress.com/2009/01/01/buek/ http://linacska.wordpress.com/2009/01/01/buek/#comments Wed, 31 Dec 2008 23:04:40 +0000 linacska http://linacska.wordpress.com/?p=338 ]]>

Boldog Új, Animékben, Mangákban, és egyéb másokban ^^ gazdag Évet kívánok mindenkinek!!!

Íme egy kép is hozzá… ami hát nem a legjobb minőségű, de nagyon megtetszett és nem találtam ennél jobbat belőle…

Happy New Year by Lelouch and Suzaku