Olvasni jó?

Hát igen… a tanárok sosem unják meg, ha a lecke feladásáról van szó… Már megint fogalmazást kellett írnom… és ha már ennyit dolgoztam vele, úgy gondoltam ki is teszem, hiszen, megint sikerült belekevernem egy kis animés/mangás témát bele… (Nem is én lennék, ha nem tenném XD)
Tehát a kérdés: Olvasni jó? és egy Linacska-féle válasz (megj: úgy olvasd, hogy ez elvileg egy beadandó fogalmazás):

Igen. Bár a mai világban egyre kevesebbet olvasunk a tévé és az internet elterjedése óta, mégis még mindig jelentős szerepe van a nyomtatott könyveknek is. Igaz, az egyre gyorsuló világunkban, ami az információ minél gyorsabb eljuttatására törekszik, sokkal könnyebb az interneten rákeresni adott dolgokra és nem pedig órákon keresztül könyveket bújva a végén eljutni a kívánt információhoz. Arról nem is beszélve, hogy sokkal gyorsabb és kevesebb energiát esetleg pénzt igényel, ha nincs meg az adott témáról szóló könyvünk. Azonban én még mindig azt mondom, hogy olvasni jó. Hogy miért? Mert van, amit csak olvasás révén tehetünk magunkévá, és van amit csak olvasás közben élhetünk át. Erre remek példa a szókincs bővítése is. Ugyanis az az ember, aki rendszeresen olvas jóval nagyobb szókinccsel rendelkezik, mint a nála kevesebbet olvasó társai, és nem csak nagyobb lesz a szókincse, de ezáltal művelődik is. Az olvasás által ugyan rengeteg új ismerethez, információhoz juthatunk el, de nem csak ezért jó olvasni. Remek kikapcsolódás is. Vegyük csak példának Harry Potter regényeket, nem hiába lettek olyan sikeresek, hogy annak idején, mikor megjelent egy új rész, a rajongók már a bolt nyitása előtt hosszú sorokat alkottak, s volt, aki ott is éjszakázott, hogy minél hamarabb megkaphassa szeretett könyvének várva-várt folytatását.

Olvasni mindenképp jó. Rohanó világunkban azonban egyre kevesebb idő jut akármire is, nem, hogy olvasni. Főleg, mikor az adott történetet megnézhetjük filmben, hiszen ma már szinte minden említésre méltó könyvből létezik valamiféle feldolgozás. Így sokan, még ha akarnának se nagyon tudnak mélyebben elmerülni egy-egy könyvben és hacsak nem diákok és nem éppen valamelyik szünetüket szánják rá, akkor nem végeznek egyhamar az adott könyvvel. Sajnos most velem is hasonló a helyzet, ugyanis belekezdtem több, mint egy hónapja a Takami Kósun Battle Royale című művébe, de akármennyire is tetszik nem nagyon tudok vele haladni időhiány miatt. A másik hátulütője az olvasásnak –bár ez inkább író- és könyvfüggő – hogy néhol nehezen érthető a szövegük, esetlegesen, előzetes ismeretek nélkül nem teljesen érthető és ezáltal élvezhető az adott könyv. Ilyen művekkel általában a szépirodalomban szoktam találkozni, de az ilyen könyveket nem szeretem annyira az érthetetlenségük miatt vagy egyszerűen csak nem keltik fel eléggé az érdeklődésemet. Főleg, mivel én általában az olyan könyveket szeretem, amiknek a története valamiképpen természetfeletti, vagy csak nem megszokott. Ugyan én legtöbbet mangákat szoktam olvasni, amik japán képregények, de nem szabad a képregény szó miatt elítélni. Hiszen ezek egyáltalán nem hasonlítanak az általunk és általában minden nyugati számára megszokott amerikai képregénystílusra. A japán képregények ennél sokkal többek, rengeteg létezik belőlük és némelyik már akár egy-egy szépirodalmi mű szintjére is felemelkedik, azzal a különbséggel, hogy itt a szöveg mellé kép is társul, ami még jobban kifejezi az író mondanivalóját. Nem ritka az sem, hogy egy átlagos történetben egy-egy filozófiai elmélkedés található, amit az író szereplőivel mutat be és jellemez. Az ilyen történeteket leginkább a polifonikus regényekhez tudnám hasonlítani. Ilyen például a hazánkban is megjelent Death Note című manga, amiben az író, a szereplők által azon elmélkedik, hogy egy új és jobb világ megalkotása érdekében az ’jó’ emberek számára, meg szabad-e ölni a bűnözőket. Hasonló az alapfelállás, mint a nemrég általunk tanult Bűn és Bűnhődésben. Adott egy fiatal zseni, középiskolás diák, egy kicsit több igazságérzettel, mint ami egy átlagembernek megadatott és egy nap lehetősége nyílik rá, hogy nyom nélkül elintézhesse a bűnözőket, és ezáltal egy megtisztítsa a világot. Az ellenérveket a folyamatos bűnözőhalálozások okát felderítő nyomozó csoport képviseli, akinek egyik tagja az imént említett főszereplőnk apja. A csapatban találhatók azonban mindenféle emberek, egy hasonló személyiségű zseni, egy minden szempontból átlagosnak és kissé szórakozottnak mondható ember és még páran. Ezzel a megoldással azonban nem csak két oldalról ismerhetjük meg az ’eszmét’, hanem például egy átlagember szemszögéből, hogy ő hogyan látja.

Az olvasás véleményem szerint, ha nem is mindenképpen, de túlnyomóan pozitív értékként tüntetendő fel. S, ha valaki azt állítja, hogy olvasni unalmas és csak időpazarlás, akkor ajánlom olvasson el egy-két – az ízlésének megfelelő – könyvet és csak azután ítélkezzen, miután megtapasztalta milyen érzés is elmerülni egy könyvben olyan mélyen, hogy a körülötted lévő világ is megszűnik arra az időre létezni és mintha még az idő is megállni látszana.