Ember tervez, Isten végez(már ha van)… Ez illene legjobban mostanában a postjaimra… Annyi sok mindent terveztem, hogy majd az őszi szünetben írok róla, és eddig még egyik se került sorra, és sajnos most se fog… Egyrészt, mert lusta vagyok, másrészt, most nem vagyok olyan hangulatban, harmadrészt meg fáradt vagyok és úgyse lenne olyan jó, mint szeretném. Pedig akartam írni a Slayers Revolution-ről, a Code Geass R2 befejezéséről(mely valószínüleg halva született ötlet, mert olyan lett a vége, hogy képtelen lennék róla írni), Tsubasa Chronicle (mivel ebbe most kezdtem bele és le akartam írni, hogy mennyire más, mint ahogy elképzeltem)… Meg arról is, hogy még a szünet előtt milyen heten volt… pl: bezártak a tornaterembe… XD
Írni akartam még hétvégén egy rövid postot, arról is, hogy milyen kíváncsi lettem volna a Hellsing elmaradt szinkronjára, és, hogy nekem mondjuk mindegy, hogy szinkron vagy felirat, mvel már láttam, de szinkront vártam, és így csalódott voltam, a felirat miatt. Ráadásul, még számomra feltünő félrefordítások is voltak… ^^” Márpedig, igaz valamicskét tudok japánul, de az nem sokat érne élesben… Ennyit erről, de már Junchi-dono ezt a témát is postolta, és én meg nem akartam, hogy úgy tünjön, hogy tőle másoltam…
Igazából ma postot sem akartam írni, csak épp egy jó zene ment a rádióban(anime-rádió), amit mostanában hallgatok, és gondoltam addig elfoglalom magam, amíg vége nem lesz, aztán megyek animét nézni, és egyik jó zene jött a másik után és végül elkezdtem írni a postot és ha már elkezdtem, be is fejezem… Nem szeretem a félmunkát…
De ha már postolok legalább legyen valami értelme is, legalább számomra. Úgyhogy, mivel az elöző, érettségi tételes és az “amit az animéből tudhatunk” post nem lett vmi sikeres ezért azokat nem folytatom egy darabig… Így esett a választásom az AMV-re… ^^ IMeg mostanában egyre többet youtube-ozom, pedig nem szoktam. Azt még nemtom milyen lesz, az is lehet, hogy opening…
Lássuk csak: Először beírom, hogy anime(valahogy mostanában erre nem ad ki semmi értelmeset…)… akkor rendezzük sorba aszerint, hogy mikor rakták fel… /mostanában ez a szokásom, mert így véletlenszerűen és így megtom, milyeneket raktak fel az elmúlt pár órában/ Hát erre sem adott ki semmi értelmeset… Lehet, hogy akkor anime openinget fogok beírni… be is írtam… Date Added…Lucky Star op…. Erről most eszembe jutott az egyik kedvenc videóm…vagyis kettő is…
Be is írom gyorsan, hogy anime polka…
Akkor az egyik az
AMV – Weird Al Yankovich – The Anime Polka
/”Interhalagtic planatery… planatery intergalactic…”/
A másik az az a Polkás, amin Orihime lóbálja a hagymát, de mivel őt nem szeressük, ezért megkeressük, azt amin nem ő van, mert olyat is találtam a múltkor… ^^ (mellékesen ennek a zenének az egyik feldolgozása met épp a rádióban, ami miatt maradtam… )
Hatsune Miku sings “Ievan Polkka” ( a zene kicsit eltérő az eredetitől, de a csajszi 1000x aribb, mint Orihime… am. alatta ugyancsak ezzel a csajjal van egy kis résztel az eredetiből)

Akiké az utolsó szó...